Mint korábban megfogalmazott cikkemben leírtam, a lakás szerves része a garázs, legyen az egy kertes vagy egy társas házban.

A tapasztalat szerint egy otthonban a garázs, mint önálló helység jellemzően, kétféleképpen funkcionálhat: vagy rendeltetésszerűen, mint a család gépjárművének önálló és kizárólagos helyeként, vagy pedig – és lássuk be, bizony ez a gyakoribb – kiegészül valamilyen tárolási funkcióval, ha az otthon terjedelme esetleg nem biztosítana erre elegendő lehetőséget. Általában kettős célú a rendeltetéssel, mint gépjármű tároló és egyéb kerti és szabadidős célú eszközök tárolásának helye.

Az alap funkciót kiegészítő igénybevételek sarkalták cégünket arra, hogy a redőnykapuinkat plusz rendelhető funkciókkal biztonságosabbá tegyük a család minden tagja általi használat során.

Hogy mire is gondolunk,

ebben a témakörben az alábbiakban fejteném ki.

A korábbi cikkben részletesen leírtam a konstrukció alkotóelemeit és az akkori biztonsági funkciót (akadályérzékelős záróléc) amely rendelhető, egy technikai tovább fejlesztés során kiegészítettük a még biztonságosabb és praktikusabb használat érdekében egy új vezérlő egységgel amely az alábbi szolgáltatásokra képes.

A JOLA típusú redőnykapu a következőkkel bővült kényelmi és biztonsági funkciók szolgáltatásában.

Egy olyan egyedi vezérlő egység, amely biztosítja a felhasználók részére, hogy egyidőben tudják vezérelni a redőnygarázskapujukat rádiós kulcstartós távirányítóval vagy beltéri impulzus kapcsolóval és szabotázsvédett számkódos manuális vezérléssel is.

Ennek a vezérlésnek az alkalmazása során minden esetben úgynevezett kapcsolós motort alkalmazunk, amely alkalmas arra, hogy a fentebb felsorolt irányítási módokat megfelelően kezelje.

Jola redőnykapu egyedi vezérlő egység
Jola redőnykapu szabotázs védett vandálbiztos számkódos kültéri nyitó panel

Mindezek a vezérlési lehetőségek egymástól függetlenül funkcionálnak és a rádió távirányítós vezérléstől utólagosan egyenként is telepíthetők.

A szabotázs védett vandálbiztos számkódos kültéri nyitó panel, amely víz és ütés álló előnye az is, hogy mint egy kettőszázötven kettőtől-nyolc számjegyig terjedő számkód bevitelére alkalmas ezzel egyedi nyitás lehetőségét adja meg egy társasház garázsában is.

A vezérlő egység egyidejűleg képes irányítani a nyitás és záráson kívül a vezérléshez kapcsolt fotocellák információi alapján a redőnykapu megállítását mozgatás közben keletkezett akadály érzékelés esetén. Ezalatt értem az érzékelők vonalába visszaguruló jármű vagy egyéb tárgy bemozgása esetleg kerti szerszám eldőlése következtében a fotocellák sugárzási vonalának megszakítása miatt.

Mindezzel elkerülhetők azok a kellemetlen esetek, amiket az élet szokott generálni használat során és ezekre nem lehet felkészülni még fokozott odafigyeléssel sem.

A fotocellákból egyszerre akár kettő párat is lehet, telepíteni olyan helyekre ahol a felhajtó hossza ezt indokolja biztonsági okokból vagy a hely sajátossága miatt.

Egy átlagos behajtón elemben elégséges egy pár fotocella telepítése is, amiket a kapu mozgó alkatrészeinek (redőny palást) közvetlen közelében kell elhelyezni így megakadályozva a gépjárműre vagy a mozgási vonalban ottfelejtett eszköz vagy tárgy általi károkozást a redőnykapuban mind a vagyontárgyakban vagy esetlegesen személyi sérülések elkerülése érdekében.

A biztonság fokozását szolgálja a homlokzaton elhelyezhető sárga figyelmeztető villogó lámpa, amely a redőnykapu mozgását megelőzően lép működésbe és a nyitás és zárás időszakában jelzi a zárt térből történő gépjármű mozgást a külső területen tartózkodó más személyek, gyalogosok, kerékpárosok vagy másik gépjármű számára.

Amennyiben a világításra már nincs szükség és a tulajdonos nem kívánja kivárni a szabályozott időtartamú automata lekapcsolást elegendő a kulcstartós távirányítón megnyomni a gombot.

Jola redőnykapu vezérléshez kapcsolt fotocellák

Amennyiben a világításra már nincs szükség és a tulajdonos nem kívánja kivárni a szabályozott időtartamú automata lekapcsolást elegendő a kulcstartós távirányítón megnyomni a gombot.

Ugyan úgy a távirányító adott gombjának megnyomásával a tulajdonos vissza is tudja kapcsolni a világítást amennyiben szükséges ebben az esetben már nem fog időkorláttal a világítás magától lekapcsolni, hanem vagy a távirányító adott nyomógombjának ismételt megnyomásával vagy a villanykapcsolóval kell kikapcsolni.

Jola redőnykapu homlokzaton elhelyezhető sárga figyelmeztető villogó lámpa

A hely kialakítása függvényében e vezérlés képes a helyiség világításának vezérlésére mind nyitás mind zárás időszakában előre beállított időtartamban egy fényérzékelő dióda segítségével szürkületi időtől kezdve az érzékelő beállításának (külső fényviszonyok érzékelése) következtében. A világítás automatikusan a redőnykapu lezárását vagy nyitását követően egy beállított időintervallumban világít négy és fél perc időtartamban.

Jola redőnykapu rádiós kulcstartós távirányító

A garázs világítás fentiekben leírt vezérlésén kívül a JOLA redőnykapu vezérlés alkalmas a kerti bevezető út világításának vezérlésére is 1000 watt összteljesítményig.

A biztonsági szempontokon kívül fontos azon kényelmi funkciós szolgáltatás, amely így e konstrukció beépítésével elérhetővé tudunk tenni.

Nem kell a világításkapcsolót keresgélni, ha még valamit elő kell venni a gépjárműből, mert benne hagytuk és csak visszalépünk a garázsba történő beállást követően vagy a helyiségből a bevásárlást során beszerzett dolgokkal teli kézzel távozunk.

A vezérlés összegezve az alábbiakat nyújtja:

  • – Kapcsolós motorral szerelve rádió távirányítós, beltéri falikapcsolós és szabotázsvédett számkódos nyitási és zárási lehetőségeket egyszerre.
  •  Figyelemfelhívó sárga villogó lámpa működtetése már a kapu működtetését megelőzően szabályozott időtartamig.-  Fotocellákkal történő akadályérzékelés akár két zónában határolt területen.
  • Visszanyitás biztosítása akadály érzékelése következtében akár a mozgatás megkezdését követően vagy a stabil akadály esetén a zárás megakadályozása a személy és vagyonvédelem érdekében.
  •  Kényelmi funkcióként a bevezető út vagy a garázs világításának vezérlése 1000 watt összteljesítményig automatikusan vagy az automata vezérlés a távirányítón egy gombnyomással történő kikapcsolása esetén stabilan.

Ez a termék típus az elmúlt években vált, elsődlegesen a lakossági felhasználók körében egy igen népszerű lehetőséggé a garázskapuk termékkínálati piacán. Tapasztalatunk szerint ez alapvetően kettő, igen nyomós okra vezethető vissza. A redőnykapu egyfelől árban egy jóval kedvezőbb megoldást kínál, a piacon elérhető, egyébként kiváló minőségű, és technológiai megoldással rendelkező további termékekhez képest. Ez pedig, valljuk be őszintén nyomós érvként tud megjelenni egy aprólékosan kiszámított családi költségvetésben. A másik, a rendszer által biztosított helytakarékosság. A beépítés során ugyanis egy ilyen rendszer kerülhet kívülre, a fal síkjának külső részére, vagy akár belülre, a fal síkjának belső felületére is. Maga a gyűjtőtok általában, átlagos igények mellett összesen egy 30 x 30 cm-es területet fog elfoglalni (természetesen ehhez még hozzá kell számolni az akár 5 méteres szélességet is), így, ha a rendszert a beépítő kolléga akár a belső részre szereli fel, meg tud maradni a fal további felületén a rakodótér, amit a későbbiekben egyéb célokra, könnyedén hasznosítani is tud az érintett család.

A redőnykapu lamellái kiváló minőségű alapanyagból készülnek.

A redőnykapu lamellái, hasonlóan a Jola redőnygyára által gyártott ablakredőnyökhöz, hőszigetelt, extrudált és szinterezett festésű, kiváló minőségű alumínium alapanyagból készülnek. Kiegészíthetőké bevilágító és szellőző lamellákkal.

Itt kell kiemelnem, hogy ez a termék típus csak alumínium alapanyagból készül és az ablakredőnyökkel szemben csak motoros üzemeltetéssel kerül gyártásra és értékesítésre. Azokat, pedig akik esetleg amiatt aggódnának, hogy mi történik akkor, ha például egy áramszünet bekövetkezik, és pont akkor kellene elindulni például a gyerkőccel egy gyermekprogramra, amikor semmilyen elektronikus eszköz nem működik, szeretném jelezni, hogy nem kell aggódni, ugyanis a rendszer egy úgynevezett manuális hajtással rendelkezik, amely integrált részét képezi a motornak. Ennél fogva, az éppen a garázsban parkoló autóval ki lehet állni, és nem kell megvárni a hiba elhárításának a végét, ugyanis csak annyi többletidőt fog ez a kellemetlenség jelenteni, amennyi idő alatt ezzel a karral „felhúzzuk” majd „visszaengedjük” a garázskapunkat.

Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy minden manuális vészhajtással ellátott redőnykapu motort csak és kizárólagosan áramtalanított állapotban szabad a vészhajtás karjával működtetni.

Ellenkező esetben amennyiben a rendszer áram alatt van a kézi működtetés szerkezeti károsodást okoz a motor belső mozgató fogaskerekeiben és az elektronikában is.

A redőnykapu beépítésével kapcsolatban nem győzzük hangsúlyozni az érdeklődők számára, hogy csak és kizárólag, a megfelelő szakképzettséggel rendelkező, beépítő szakemberrel tudjuk garantálni, hogy a rendszer rendeltetésszerűen és biztonságosan fog tudni működni!

A kapuk beépítési helyének pontos felmérését követően leadott megrendeléseket a redőnygyárunk alapszínekben kettőhét alatt elkészíti és a Jola szaküzletbe kiszállítja.

Amennyiben e cikk felkeltette a Tisztelt Olvasó érdeklődését, további információkat a Jola cégcsoport által forgalmazott redőnykapukról az alábbi linken tud elérni:

https://redonybirodalom.hu/redonykapu-s-lon-hely-mennyezeten/

 

„Árajánlat és felmérés- kivitelezés céljából, bizalommal keresse a lakóhely szerinti legközelebbi üzletünket, kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre!”

Hívja szakértőnket! +36302370448